2014. december 28., vasárnap

iPad Air 2

Régóta a piacon forog már az az iEszköz amit ma bemutatok.
Sokat nyomkodtam, próbálgattam, ismerkedtem vele.

Az Apple idén nagyon bekeményített, kiadott egyből nem is egy de rögtön 2 iPhone-t, nyugdíjazta az iPod Classicot, Teljesen újratervezte az OS X-et és persze a két iPad-et sem hagyta békén.

2014. december 21., vasárnap

Prestigio Multiphone 8400 Duo

Nagy reményekkel álltam a Prestigio elé, de egy kicsit csalódtam.
Na de előbb pár szó a készülék külsejéről.

2014. december 18., csütörtök

Tippek karácsonyra #2 Tabletek

Az első részben a telefonok kerültek a célkeresztbe, most jöjjenek a tabletek.
Először is az én véleményem szerint nem érdemes tabletet venni 40 ezer forint alatt. Emiatt azokról csak annyit, hogy 12 év alatt ajánlott csak.
Úgyhogy most már maradnak a drága Windows "tabletek", az iPad-ek és az Androidos "csodák".
Windows:
  Azoknak ajánlott akik az asztali géphez hasonló könnyű kezelést szeretnének, ugyanazzal az operációs rendszerrel, 10 col körüli kijelzővel és gyengébb hardverrel. A régi netbookok kiváltására kitalált eszközök nagy része rendelkezik lecsatolható vagy hátrafordítható billentyűzettel. Mindennapos, átlagos használatra, tehát filmnézés, böngészés esetleg rajzolás tökéletes eszközök.
  A Windows árruház szegényes, kevés program van ami igazán értelmes lehet a mindennapokban főleg egy tebleten, de szerencsére ezeken elfut az összes olyan szoftver (már ha a hardver bírja) ami egy asztali gépen.
Hátrányok:
- Kicsi a választék
- Sok névtelen gyártó, vagy nagyon gyenge szervizháttér
- Általában gyenge kijelzők
- Nagyon kevés értelmes alkalmazás
Előnyök:
- Asztali gép kényelme
- Windows rendszer minden funkciója
- Sony és Microsoft termékekre a negatívumok egyike se vonatkozik
- Általában minőségi anyagú házak
Android:
  Ezzel komoly bajban vagyok. én is egy Androidos tabletet használok napi rendszerességgel emiatt elfogult a véleményem. Szóval, előnyük van egy pár. Széles körben lehet megtalálni, azaz 50-től 200 ezer forintos tartományig rengeteg van. Tudni kell viszont, hogy egy normális laptopot soha nem tud kiváltani (ellenben a Windowsos igen). Egyéb hátránya még emellett, hogy használat közben érződik a sok olyan korlát ami egy mobiltelefonon rendben van de egy tableten nincs helye. Ilyen, ami számomra a legidegesítőbb, hogy nem tud egyszerre több oldal futni a böngészőben. Ez kicsi dolognak tűnhet, de ha például megy egy zene a youtubeon, amit nem szeretnél megállítani, akkor amíg tart nem mehetsz át a másik oldalra, ez viszont egy netes beszélgetés vagy akár valamilyen videóból való adatgyűjtés során megnehezítheti a dolgunkat. 
  Alkalmazás van annyi, hogy meg se lehet számolni, de fontos megjegyezni, hogy nincs 100%-os office csomag. Ez mit jelent az én szememben: Word, Excel, PowerPoint (minden fajta diavetítéssel, még olyannal is amibe kattintani kell egy gombra a továbblépéshez, nem az alapra amikor akárhova nyomsz megy tovább). 
Hátrányok:
- Kicsi esély a legfrissebb OS verzióra
- Kisebb ár=Drasztikusan kisebb teljesítmény
- Nyílt rendszer (Mert a vírusok könnyen bejutnak)
Előnyök:
- Nyílt rendszer (azért mert bármit rá tudunk tenni).
- Sok program
- Széles választék
- (Egy részénél!) Széles szervizháttér
iPad:
  Az ideális társ, ha lehet így fogalmazni. Legalább is én azt gondolom, hogy ez az a tablet ami vegyíti a Windows egyszerű kezelését, praktikusságát, az Android alkalmazáskínálatával, és azt még megdobva azzal, hogy a legtöbb program értelmes, amit kiadnak rá. Számadatokban elmarad néhány prémium Androidtól vagy Wondowstól de ezt kiküszöböli az, hogy a rendszer gördülékeny. A bővíthető memória kérdése maximum a fájlok tekintetében lényeges, hiszen ma már az Androidon se lehet SD kártyára menteni appokat, kivétel ez alól a Sony. Egy 32Gb-os modellel már az átlagember nagyon jól elvan.
Sajnos ez sem tud kiváltani egy asztali gépet, de egy laptopot már felülmúl. Teljes körű office (Apple és Microsoft! egyaránt), videószerkesztő, zeneszerkesztő, CAD és még sok más egyéb program van rá.
  Ami viszont buktató: 
- Zárt a rendszer, azaz nincs külső app
- Magas ár
- Drága szervizelés
- Bizonyos nézőpontból alacsony választék.
Ami előnye:
- Sok kifinomult, professzionális app
- Szép kijelző...
- Jól optimalizált OS
- Biztos szerviz háttér
- Erős hardver
- Ujjlenyomat olvasó a legújabb modellben


Köszönöm, hogy elolvastad. A hétvégén jelentkezem a Prestigio MultiPhone teszttel.

2014. december 15., hétfő

Sony Xperia E3

Egy kedves barátom nemrégiben vásárolt egy új készüléket, ezt fogom most bemutatni. A szóban forgó eszköz a már címben is említett Sony Xperia E3.

Kicsit koszos, de látszik, hogy nem egy csúnya készülék.

Tippek karácsonyra #1

Első körben had írjak pár sort a telefonokról.

Igazándiból ha telefont a legfontosabb dolog talán az operációs rendszer. Hiszen ha megkérdeznek minket, hogy Android, Windows vagy iPhone az nagyjából mintha azt kérdeznék egy autószalonba, hogy Skoda Suzuki vagy Jaguar.

Androidból van minden féle, és ez a legnagyobb baja. Ha nem valamelyik neves gyártó eszközét vesszük kicsi rá az esély, hogy valaha is kipróbálhatjuk majd az újabb androidok élményét.
Előnyük azonban, hogy általában már aprópénzért is hozzánk vágnak egy mindennapokban használható készüléket. Persze Asphalt 8 és hasonló szintű játékok még csak meg se jelennek a keresőben. A drágább androidos kütyük közt már könnyebben találunk erős és akár hűséges társat is 1-2 évre.
Alsó kategóriában érdemes Alcatel, Huawei és Prestigio készülékeket venni. Kicsit drágábban már ott a Samsung, de nagy riválisa lehet a HTC, Alcatel itt is, a Huawei és még sok más gyártó akik akár fémből készült telefont is adnak ennyi pénzért.
Közép kategóriában egyértelműen LG vagy Sony mellett kell dönteni. Erős, komoly készülékek, kedvező áron és jó szerelési minőséggel. A Samsung és hasonlók labdába se rúgnak.
A felső kategóriában már végtelen az árcédula és a képességek listája. Az oldalon is sok prémium vagy felső kategóriás eszköz tesztjét lehet olvasni Érdemes megfontolni egy Sony, LG vagy HTC vásárlását. 

A Windows is mélyen jelen van a piacon, itt igazándiból tényleg csak a pénz szab határt, hiszen nagyon erős Nokiát is kaphatunk 50000-ért de nagyon gyengét is 30-ért. Hamarosan kikerül egy Prestigio tesztje, az se számítana rossz vételnek.

A harmadik kategória a már megszokott Apple, de ezt ismerjük mint a rossz pénzt. Erős vas, szép kijelző, arany szín, arany ár. Azonban ebben az árkategóriában már ezt érdemes megfontolni, mert biztos rá az előre 3-4 éves (vagy akár több) frissítési periódus és a stabil szervizháttér. 

Zárásként azt tudom elmondani, hogy ha komoly, játékra vagy munkára alkalmas eszközt akarunk akkor Sony, Apple, Nokia, de ha valami gyengébbel is megelégszünk akkor gyártók ezrei állnak elébünk.

hamarosan jelentkezem a tabletekkel.

2014. december 11., csütörtök

2 új teszt is hamarosan.

Üdvözlök minden kedves olvasót.
Régen volt már, hogy jelentkeztem de ennek két oka is van. Egy Sony Xperia E3 és egy Prestigio MultiPhone 8400 Duo. Ezeket a készülékeket elemeztem az elmúlt időben. Két eltérő eszköz, két eltérő kategória, rendszer és hasonlók.
Hamarosan jelentkezem egy "Milyen telefont/tabletet vegyek karácsonyra?" cikkel.
Még idén beindul a laptop szegmens, amiben terveim szerint 2-2 laptopot fogok összehasonlítani, és a végén következtetést vonni.

A héten elsőként a Prestigio készülék kerül kipróbálásra.

Hamarosan jelentkezem.

2014. november 3., hétfő

LG Optimus F6



Kis szerencsével a kezembe került nemrég egy LG Optimus F6. Így van esélyem letesztelni, és megírni róla a véleményemet.

2014. november 1., szombat

LG optimus f6

Van szerencsém első kézből tesztelni az LG Optimus F6-ot. A jövőhét folyamán lehet számítani a tesztre.

2014. október 14., kedd

Nokia Lumia 830

Az egyike azoknak a telefonoknak amik még Nokia márkanév alatt futnak. Hamarosan már csak a Microsoft Lumia telefonokkal lehet találkozni. Na de addig is lássuk mivel áll elő utoljára a Nokia.

2014. október 5., vasárnap

Steve Jobs

Három éve halt meg az Apple volt CEO-ja, Steve Jobs. Életlének annyi fejezete és eseménye volt, hogy eredeti tervemmel ellentétben már nincs időm egy teljes életfeldolgozó cikk írására, így néhány képpel búcsúztatom azt, aki nélkül nem lenne ma a maga értelmében vett számítógép,. okos telefon, MP3 MP4 lejátszó és még sok más.
Steve Jobs középiskolai tablóképe

2014. október 1., szerda

Windows 10


Időutazás, vagy a 9 teljesen kimaradt?

Nem rég jelent meg a 8.1-es Windows operációs rendszer. Én személy szerint áll leejtve álltam előtte hiszen nekem valamiért (a nagy népekkel ellentétben) azonnal a szívembe került ez a csempés rendszer. Szerintem nagyon kényelmes, gyors, és habár többen azt mondják, hogy egérrel használni kínszenvedés, szerintem ez nem így van. Nem tudom megmondani pontosan, de egy fél éve biztosan használom a 8.1-et, és engem teljesen meggyőzött. Windows 7-es laptopra csak akkor térek vissza ha programozok, mert azt a hardvert nem kezeli a 8-as. 
Na de miért is beszélek én erről amikor ez már lerágott csont?
Mert a napokban megjelent a Windows 10! tesztelői változata, és én, hogy minél hamarabb tudjatok róla olvasni, ti az olvasóim, azonnal, minden kockázatot figyelmen kívül hagyva raktam is fel a gépemre. 
Igazándiból, habár nem nagy az eltérés, szokni kell. Teljesen új,  régire csak éppen, hogy emlékeztető ikonok, az új-régi startmenü amit én visszaraktam azonnal a csempésre és még sorolhatnám,
Élesben hogyan teljesít?
Remekül. Az új, több asztalos mód lényegében megkönnyíti a munkát, mert akár 2 komolyabb programot tudok használni, és ha valamelyik allergiás a tálcára helyezésre, ilyen például a 3ds max képkészítés közben, elég csak átugranom a másik asztalra és megy minden a normál kerékvágásban.

Még egyenlőre tesztelem, de ha találok valami extrát azt azonnal közzéteszem, illetve készítek egy gyűjteményt az újdonságokról.

Ja és, letöltő link: Windows 10 Tesztelői változat

Köszönöm, hogy elolvastad!

2014. szeptember 17., szerda

iPhone történelem - csak címszavakban - felvezetésül

Milyen régen is volt már, mikor az Apple megreformálta a mobilpiacot. 7 éve, 2007-ben jelentette Steve Jobs azon a legendás Keynoteon az eredeti iPhonet. Vastag volt, kicsi (mai szemmel) a kijelzője, a felbontása eléggé gyenge, na de mit jelentett ez abban az időben.

Megjelent az iOS 8

Elérkezett hát egy hatalmas frissítés az Apple felhasználók számára. Kijött ugyanis az IOS 8, ami annyi új dolgot tartalmaz, hogy nehéz felsorolni.

2014. szeptember 16., kedd

Samsung ami lemegy alfába

Eljött végre ez is. Mármint nem az, hogy a SAUMSUNG ismét kiadott egy phabletet, hanem, hogy végre egy SAMSUNG ami ránézésre instant get érzést keltett bennem. Meglépték azt amit végre kellett, hogy ténylegesen minőségi, a legfelsőbb árkategóriába tartozó eszközt adjanak ki.

2014. szeptember 10., szerda

Q4 hajtás

Erre várok már 1 hónapja. Idén úgy tűnik egy nagyon extra q4-nek nézük elébe.
Rengeteg szép és kifejezetten okos készülék várható ebben az időszakban.
Kedésnek a következő napokban jön egy kis iPhone 6 és 6 Plus előzetes, majd ha jön az üzletekbe kézbe is veszem azonnal és leírom a tapasztalataimat.
Hasonlóan lesz a Huawei Ascend Mate 7 és a Samsumg Galaxy Alpha is.
Az emúlt isőszak pangása több okból ered, de legfőképp, mert nem volt semmi ami erdekelt volna annyira, hogy ilyen mélyen utánnajárjak.

A következő hetekben új cikkek várhatók, minden bizonnyal nagyjából heti 1.

2014. augusztus 6., szerda

2014. augusztus 4., hétfő

HTC One M8

Lassan egy hónapja már, hogy jeleztem, visszatérek, és megpróbálom egy új szintre vinni az oldalt. Ezentúl nem csak telefon, hanem laptop, és ha felmerül PC leírásokat teszek közzé, közmegítélést, és ha van, saját véleményt. 

Az új idő első áldozata: HTC One M8

Nem a legfrissebb telefonról van szó, viszont így legalább annál több támpont áll a rendelkezésemre.

A HTC One egyik modellje, a HTC One Max még tavaly év vége fele sorra került itt az oldalon, összességében elég jó pontszámot kapott.
Sajnos nem lehet majd összehasonlítani teljesen a két kapott pontszámot, mivel most már egy kicsit részletesebb listát alkalmazok majd.

2014. július 6., vasárnap

Újra itt vagyok!

Sziasztok.
Az elmúlt időszakban mint az gondolom látszik egyáltalán nem jelent meg cikk. Kicsit újragondoltam az oldal tematikáját, és úgy döntöttem kicsit kiterjesztem, nem csak telefonokat és tableteket, hanem laptopokat is fogok tesztelgetni, ezzel is kiterjesztve picit a dolgokat.
Tervezem, hogy hetente minimum hírösszefoglalót fogok tartani, mely kiterjed a pletykákra, valós hírekre, bejelentésekre, és mindenre ami érdekes.