2013. november 18., hétfő

HTC One Max

Nos, hát a HTC újabb készülékkel frissítette egész érdekes arcot mutató palettáját.

Miért is max? Nos, a méretei miatt. A készülék hatalmas, 5,9 hüvelykes kijelző kapott.


2013. november 14., csütörtök

iPhone 5S

Tudom, erről a készülékről már készült egy leírás, nem is azért veszem most elő.
A napokban megérkezett a helyi piros színű szolgáltatóhoz az új iPhone 5S, és én kaptam is az alkalmon, kétszer is, hogy megnyomkodhassam, kipróbálhassam. Összességében egy órát tölthettem a készülék közelében. Mivel korábban ugyanott egy iPhone 5 volt, ezért még viszonyítási alapom is akad, hiszen a mellette pihenő tepsi S4 nem egy túl jó alap.

Először csillogó tekintettel mentem oda, és vettem szemügyre a készüléket. Mondhatnám azt is, hogy izzadtam, de az csak azért lehet mert siettem, hogy nehogy valaki előttem odamenjen és ne legyen esélyem kipróbálni. Megláttam, és szinte azonnal eltűnt minden más készülék. Sajnos az eladó kizökkentett ebből az állapotból, de gondoltam, ha már felajánlotta, hogy segít, akkor kicsit kérdezgetem. Legelső sorban persze mint minden embert aki azért tudja, hogy ez neki sokba kerül, megkérdeztem az árát. Akkora összeget mondott, hogy hát meg is hőköltem, meg merjem e fogni, mi van ha leejtem, vagy megsérül vagy valami? Ennyi pénzt nem tudok kifizetni.

Na de tovább, vége az érzelmeknek jöjjön az igazi tapasztalat.

A készüléket kézbe véve, habár a hátoldalán ott pihent a riasztó, azért éreztem, hogy emellett is van súlya, de nem sok, pontosan annyi, amennyivel még jó számomra egy készülék. Mivel most egy 3GS-t használok ahhoz képest még a riasztóval együtt is könnyebb, de nem túl könnyű, érzi az ember.

Eddig csak hallottam, akarom mondani olvastam róla, hogy milyen az anyaghasználata, de most már tudom, hogy kiváló. A hátlapon a matt fém igazán minőségi, az üveg pontos, nem emelkedik ki sehol jobban.

A telefon egyik legérdekesebb funkciója a TouchID-nek nevezett ujjlenyomat érzékelő, ami meg kell mondjam kiváló. Egy tesztprogram segítségével ki lehet próbálni, hogy, hogy is működik az eszköz, valóban nem lehet átverni.

A kamera, és annak funkciói is ámulatba ejtettek. A 120 fps lassított felvétel egyszerűen csodálatos. Jól teszi a dolgát, aprólékos, nem mosódnak el a mozdulatok.
A kamera képeit csak a kijelzőn tudtam megtekinteni, de ott láthatóan szépek voltak, bár a vaku olyan picike távolságról, amiről használtam nem túl előnyös, de érdekes a többszínű megoldás és valóban szép képeket lehet vele lőni.

Az új processzor igen magasra növelte a  teljesítményt. Van rajta egy játék, a címét nem tudtam megjegyezni, de egy ennél gyengébb minőségű játék is tud akadozni egyes hasonló árfekvésű készülékeken, ezért kijelenthetem, hogy játékra is tökéletes.

A készülékre rá volt töltve gyárilag pár 1080p-s filmtrailer, ezeket végigfuttattam, és persze a vártaknak megfelelően tökéletes volt az élmény.

És egy kis összehasonlítás:
A kamera az 5-höz képest a vakut leszámítva olyan picike képernyőn nem sokat mutatott újdonságokban, egyedül a 120fps ami lenyűgöző, de mivel nem egyszerre volt a két készülék, nem tudok pontosat mondani.

Amiben összevethetem a két készüléket az a minőség:
Az 5-ös az új üzletben (alig 2 hete nyílt meg) 3 nap alatt bekarcolódott, ez ennyi idő alatt semmi sérülést nem szerzett.

A játékokban éreztem a különbséget, emlékszem, ugyanaz a játék az 5-ösön volt, hogy beakadt, bár ez lehet csak nekem ennyire sarkalatos, ugyanis hatalmas elvárásaim vannak ehhez a márkához, nem olyan téren, hogy most legyen minél innovatívabb, vagy valami, legyen jó, legyen ugyan olyan mint a 3GS-em, működjön úgy is, ha összetörik, mert az enyém ezt tette, működjön ha 2 MB szabad hely van rajta, és mindezt tudja.

Zárásként aki megteheti és szereti ezt a márkát annak megéri megvenni, de 5-ösről, ha csak nem kell a jobb kamera és a TouchID akkor még nem kell váltani, korábbiakról már megérheti, aki olyan mint én, hogy csak közel kerülhet hozzá, az próbálja ki, nyomkodja, tapizza, simogassa egy kicsit, és bele fog szeretni.

Végezetül, ha tetszett a cikk, iratkozz fel a facere, ott vna bal oldalt felül az ikon, vagy köves bloglovinon. Köszönöm, hogy elolvastad, további kellemes olvasgatást.

Jobb oldalt a kis szavazólistán kérlek szavazzatok, melyik készüléket vennétek meg, vagyis fogadnátok el (nem is tudom, hogy írjam), nem nyereményjáték, mindösszesen csak egy kis közvélemény kutatás.

Az iPhone 5S-ről készült cikkemet ezen a linken találod meg:
http://teletesztek.blogspot.hu/2013/10/iphone-5s.html

2013. november 10., vasárnap

Samsung Galaxy S4

Nem új készülék már, de azért illik kiveséznem, a Samsung jelenlegi csúcskészülékét.
Vagyis készülékeit, mert úgy döntöttem, az összes S4 nevet viselő darabot kielemzem, külön cikkek keretében egymás után.

Az első, nem meglepő módon a Samsung Galaxy S4.
Legfontosabb talán megemlíteni, hogy ez a Samsung zászlóshajója, ami a létező legjobb hardveres és szoftveres megoldásokkal van ellátva, amit a koreai gyártó képes belerakni. Mást nagyon nem is tudok mondani,l így hát beszéljenek a specifikációk.

2013. november 7., csütörtök

Alcatel OneTouch Idol X

Rég került már ki cikk, így épp itt az ideje, hogy jöjjön ez.

Már kettő górcső alá került az Alcatel One Touch Idol széria készülékeiből, most itt a harmadik, amit elemzek, de nem ez a harmadik a szériába.

2013. november 2., szombat

iPad Air

Könnyű és erős


Az Apple idén már több igazán dicsérnivaló készüléket dobott a piacra. Ez év októberét most egy új táblagép, az Apple iPad Air nevet viselő eszköze hódította meg.

BlackBerry 9720

Múlt a jelenben

Gondolkoztam rajta, hogy miért csak érintőképernyős, minden extrával ellátott okos telefonokat elemzek ki, így hát úgy döntöttem, hogy most egy kicsit múltidéző eszközt veszek górcső alá.


Ez a készülék a BlackBerry 9720, amiről nem hiszem, hogy túl sokat fogok írni.